Az ismerős Bangle-forma a hármasban a legtökéletesebb, a hetesben a legszokatlanabb. Az ötös átmenetet képez, én nem rajongok a külsejéért, nekem az összhang és a tökéletesség határát súroló tartalom jelenti ebben az autóban a non plus ultrát.

Sokak szerint tökéletes a szedán külalakja, mint mondtam, engem más fogott meg benne, de azt elismerem, hogy gyönyörű autó. Vonalvezetése lendületes, dinamikája magától értetődővé teszi sportosságát, még akkor is, ha dízel, automata és összkerékhajtású. Ezt így felsorolva nem feltételeznénk, hogy ennek az autónak 242 kilométer/óra a sebessége, 6,8 másodperc alatt ugrik százra és 500 Nm-es nyomatékkal tépi fel az aszfaltot. Pedig ezek nem száraz gyári tények, majdnem minden őrült (jó) tulajdonságát megtapasztaltam az együtt töltött nyolc nap és megtett 121200 kilométer egy ötös béemvében, úgy hangzik, mint egy nyereményjáték fődíja, és valóban az. Ez az autó kiváltság, birtokolni kegy. Kevés olyan tízmillió fölötti autóra mondtam magamban, hogy megéri, az 530 xd ilyen. Főnöki autónak ideális, de családi illetve túraautónak sem utolsó.
Egyetlen dolog nem tetszett nekem benne, hogy amennyire erős, annyira lassan robban be az agyvize, azaz, van egy másodperc, amíg a váltó és az egész számítógép vezérelte rendszer megérti, hogy most itt nincs mese, menni kell. Azt az egy másodpercet tartom hosszúnak, félreértés ne essék, nem voltam egy pillanatig sem veszélyben, de mindig nagyobb elánnal kellett induljak, amikor ki akartam lőni, mint ahogy az az autó teljesítményéhez mérten elvárható lett volna. Rendben van az a 6,8 másodperc, de ez lehetne 6 is, ha gyorsabban reagálna a gép. Az automatikus váltónak mégsem róhatok fel semmit, fantasztikusan, rezzenéstelenül vált, a sportfokozat egy picit rángatósabb, de attól ezt is várjuk.

Az autó belsejét maximális kényelem és visszafogott luxus jellemzi. A bőr, a műanyag, az alumínium minőségi összhangja domborít. Kellemes, pihentető és elegáns. Jó megfogni a kapcsolókat, az érzéki gombokat. Szinte borzong az ember a megelégedettségtől. A nagyvonalúságra jellemző, hogy a fedélzeti számítógép, azaz az iDrive joystickjének alumínium sapkája is bőrborítást kapott. A komfortülések külön is megérnek egy misét. Látszólag sima memóriás bőrfotelek, nem értettem, hogy a béemvés kolléga miért akarja elmagyarázni a működését. Minden porcikámra rá lehet húzni az ülést, a fejtámlát, a háttámlát, a gerinctámaszt. Minimum 10 gombbal lehet irányítani a funkciókat, bármilyen hátra rászabható. És ez még nem minden, további százezrekért lehet ülésszellőztetőt és masszírozót is rendelni bele. Ha az is lett volna benne, akkor éjszakára sem szálltam volna ki belőle.

A műszerfal immár klasszikusnak számít, körbefogja a vezetőt, a sportos M-verzióbol kölcsönvett kis méretű, vaskos, príma fogású kormánnyal messzemenőkig uralható az autó. Kezes, mint egy ma született bárány, de ha rálépünk a gázra, éhes farkasként veti be magát az ismeretlenbe. A tempomat, az eső- és sebességérzékelős ablaktörlők, az automatikus világítás, a bixenon lámpák benne vannak az alapárban.

Ez volt az első és eddig egyetlen autó, amiben nem taszított a fabetét, illetve az azt utánzó műanyag. Egyszerűen gyűlölöm az ilyent. Az ötös BMW-ben lévő antracit szürke halványan erezett betétek viszont illettek az autóhoz, beolvadtak a háttérbe, így nem zavartak. A klíma kétzónás, automatikus a zene csúcsminőségű, Bose hatlemezes cédétáras hangrendszer közvetíti. Az izmos háromliteres dízelmotor és az xDrive intelligens összkerékhajtás tökéletes párosítás az ötösben. Az autó egyszerűen kiboríthatatlan, megingathatatlan. Úgy harapja a kanyarokat, mintha kötött pályán haladna. Az Eger és Lillafüred közötti egy órás szerpentinrendszert csak én bírtam ki rosszullét nélkül, a család kevésbé. Iszonyú élvezetes volt, felért egy ralifutammal. És közben egyetlen éticsigát sem gázoltam el, ami nagy dolog volt, ugyanis elözönlötték az utat. Ha az xDrive-ból indulunk, ki ez nem is egy BMW, nincs riszálás, kicsúszás, kipörgés. Nincs az a pilóta, aki meg tudná táncoltatni. Ráadásul a hangja is visszafogott, erősen kell neki nyomni, hogy üvöltsön, de milyen szépen szól akkor a 231 ló vágtája.

Bármekkora az autó, és bármennyire prémiumautó az ötös, alapvetően mégiscsak négyszemélyes, ezt sugallja az ülések kialakítása is, a magas kardánbox négy kényelmes fotelre osztja a belteret. Kiszállni nem könnyű, egyrészt annyira mélyen vannak az ülések, másrészt még magunkon viseljük azt a benyomást, amit a száguldással okoztunk. A színes képernyős tolatóradar elöl és hátul is szolgált az autóban, nagy örömömre, hisz bármilyen szuper is az autó, a kilátás, főleg hátra elég korlátozott.Tárolórekeszt is találunk eleget az autóban, egy luxusautóhoz mérten sokat is. Pohártartóból is minimum négy van, az ajtó zsebei és a kesztyűtartó is elég tágasak, nem beszélve a hatalmas, 520 literes csomagtartóról, amely pótkerék híján (defektűrő abroncsokat kapott a tesztautó) lefelé is bővíthető, illetve a síboxon keresztül, vagy a síkban dönthető hátsó ülésekkel jól variálható.

A futómű sportos, nem szereti a rossz utakat, fel is üt, ha komolyabb résbe tévedünk, viszont az összkerékhajtásnak köszönhetően sárban és füvön sem csúszkál. A fékek harapósak, amilyen jól gyorsul úgy meg is áll az autó.

Kétszer tankoltam bele a megtett 1200 kilométer során, elsőre, főleg városi forgalom mellett 9,9 literes átlagfogyasztást mértem, másodjára, amikor többnyire országúton túráztam, akkor 8 litert kért száz kilométerenként, így összességében 8,9 literes fogyasztással zárta a tesztet a BMW.

A cík a www.hvg.hu-ról van leszedve!