Kezdetnek talán némi történelmi háttér. Alec Issigonis, a zseniális konstruktőr eredetileg Görögországban született, majd kivándorlása után a British Motor Corporation-nál kezdett dolgozni. Tervei alapján 1948-ban jelent meg a Morris Minor, amelynek sikere után kapott felkérést egy kisméretű, gazdaságos családi autó kifejlesztésére. Ennek eredményeként 1959-ben debütált a Morris Mini Minor és az Austin Seven, alap és deluxe változatokban. Az Mk1 széria jellegzetessége az ovális hátsó lámpa, a 10 colos felni, a külső ajtózsanér, valamint az eltolható oldalablak volt. Egy évvel később dobták piacra a kombi és az áruszállító kiviteleket, majd 1961-től megvásárolható lett az első Cooper, a pick-up, illetve Riley Elf és Wolseley Hornet néven két társmodell. Az Mk2 1967-ben váltotta az első szériát, de 1969-ben - már önálló MINI néven - érkezett az Mk3 és a Clubman, azaz a "felnőtt" kisautó nagyobb, sarkosabb karosszériával. A résmodellek megszűnése mellett az eredeti MINI folyamatosan hódított, pedig alig korszerűsítették: például csak 1984-ben kapott 12 colos felniket, hogy a fékeket megerősíthessék. A kilencvenes évek végén befejeződött gyártás után a BMW kezébe került a márka sorsa, és a müncheniek szerencsére láttak fantáziát a MINI-ben, így a hagyományokat némiképp újraértékelve megalkották napjaink egyik legeredetibb karakterrel felruházott kisautóját, amely most némileg átalakulva kezdi meg a 2007-es modellévet. Néhány éve, a New MINI bemutatóján a BMW nem győzte hangsúlyozni, hogy az általuk piacra dobott autó nem a régi típus soron következő generációja, hanem egy teljesen új és önálló modell, amely azonban valamelyest kötődik az Issigonis-féle őshöz. A modern változat eleve sokkal nagyobb, sokkal erősebb, bár kétségtelen, hogy tagadhatatlan rokonságot mutat az 1959-es kiadással. Ez persze nem baj, sőt, talán éppen ez a siker záloga, csak úgy látszik, Münchenben mindenképpen szerették volna elkerülni, hogy az eredeti konstrukció árnyékot vessen a nem éppen olcsón kifejlesztett újdonságra. Ma már kimondható, a BMW elérte, amit akart, a MINI márkanév eladható, prémium termék, a vásárlókkal sikerült elfogadtatni, hogy szó sincs dömping termelésről, és a viszonylagos ritkaság mellett az átlagosnál magasabb ár komoly ellenértéket takar. Ez az ellenérték egyszer az autó érzelmi síkon alapuló személyisége, másodszor pedig a nagyszerű vezethetősége. Egy MINI-vel cikázni - legyen szó akár az alap One kivitelről - igen szórakoztató elfoglaltság, és voltaképpen ennél több nem is kell a boldogsághoz: dögös külső és gokartos kezelhetőség. A fentiek ismeretében talán könnyebben válik érthetővé, hogy a BMW miért nem erőltette a végletekig a hivatalosan 2007-re érvényes, de már most beharangozott frissítést, és minden bizonnyal helyesnek mondható a döntés. Első körben a fickós Cooper, valamint a mérgesebb Cooper S kerül a szalonokba (ez utóbbi látható a képeken), az egyszerűbb és drágább modellek később érkeznek, ide értve a gyári tuningos John Works Cooper csúcsverziót is. A képek láttán tényleg szakértőnek kell lenni ahhoz, hogy a szemlélő első pillantásra kiszúrja a változásokat, és a méretbeli növekedések is oly csekélyek (pl. 6 centivel hosszabb), hogy mérőszalag nélkül fel sem tűnnek. A MINI számos részlete megváltozott, mégis úgy fest, mintha semmi nem történt volna: új a lámpa, a hűtőmaszk, a lökhárító, a tükör, de éppen ez bizonyítja a tervezők tökéletes munkáját. A színek továbbra is központi szerepet játszanak, a fehér felni, fehér tető, fehér tükör továbbra is elengedhetetlen, ha valaki igazi MINI-rajongó, a gépháztető fehér csíkozásáról már nem is szólva. Az utastér hangulata a karosszériához hasonlóan gyakorlatilag változatlan, a gyár szerint az egyedüli változás, aminek értelmét látták, az a megnövelt helykínálat. A kilométeróra szokás szerint középen található, de újdonság, hogy ebbe integrálták a CD-s rádiót. Egyszerűsödött az eddig sem bonyolult klímavezérlő felület, és nem hiányoznak a krómozott billenő kapcsolók, amelyek igazán szokatlanok a high-tech környezetben. A helyenként kifogásolható összeszerelési minőség javítására különös gondot fordítottak a területért felelős mérnökök, és állítólag az anyagválasztással is egy szinttel feljebb léptek. A lemezek alatt kézzelfoghatóbb dolgok történtek, ami elsősorban a motorra és a futóműre értendő. Az alap One ezentúl 1,4 literes, 95 lóerős motorral fut majd, lecserélődik a dízel is, és csak a Cooper szinttől járnak az 1,6 literes erőforrások. A régi 115 helyett immáron 120 lovas motor vadonatúj fejlesztés, korszerű BMW-technológiával felvértezve, és ez kerül a Cooper kivitelbe. Voltaképpen már ennek a változatnak a teljesítménye is elegendő az élményhajkurászáshoz, mert a közvetlen kormánnyal és az áthangolt futóművel úgymond ki lehet autózni a motorban szunnyadó erőt, akinek azonban ez kevés, annak érdemesebb a 175 lóerős Cooper S-t választani. Ennek a négyhengeresnek a különlegessége, hogy a szépen visító kompresszor helyett már turbó nyomja benne a szuflát, és ettől megváltozott a karakterisztika, de ezt maximum csak az új tulajdonosoknak kell megszokni, ráadásul nem kellemetlenségről van szó. A 2007-es MINI a Párizsi Autószalonon debütált, forgalmazása azonban még várat magára, Magyarországra várhatóan jövőre érkeznek meg az első példányok. Küldés ismerősnek |