Az úgy volt, hogy zsűrizni hívtak az American Car Club Hungary (www.acch.hu) autós rendezvényére, és inamba szállt a bátorság. Éppen Mitsubishi Colt volt alattam, és eszembe jutott egy mendemonda, miszerint az ilyen bulikon a V8-as hangmámorban lubickoló amcsi gépsátánosok mindig összevernek egy japán autót, amely az alapszabály szerint ősellenség - még a Cadillac Drive-os Fábryval is elmondatták e szent mondatot, amikor tiszteletbeli taggá avatták. Berezeltem tehát, hogy elrendezik a jobb sorsra érdemes, szerény háromhengeres tesztautóm sorsát, ezért a hazai Chrysler importőrtől kértem segítséget, az alkalomhoz illő megjelenés miatt. A cég duplán szerzett örömet, mert a hétvégére vonatkozó igényemből egy teljes teszthét lett, és titkos vágyként a 300C 5,7 HEMI V8 változata került hozzám.

Az átvétel után kedvenc pihenőhelyemre vezetett az utam, ahol a lemenő nap fényében (reggel van, Gaben...) legeltettem a szemem a kasztnin. Mi tagadás, pompásan néz ki! Például, amíg az Alfa 159 "hatlámpás" orra rafináltan fenyeget a visszapillantóból nézve, addig a 300C a hatalmas, krómozott pofával kertelés nélkül riogat. Militarista beütésű ismerősöm szerint az sem lenne meglepő, ha lánctalpakon gurulna, és lövegtorony forogna a tetején, annyira tankszerű a felépítmény, és erre a masszív hatásra csak rájátszanak a keskeny ablakok, a 18 colos felnik és a helyenként szögletes formai megoldások. A gengszteres fekete dukkó szinte kötelező papírforma, bár láttam már ezüstben, és úgy sem rossz. A Chrysler szerencsére nem vitte túlzásba a csicsát, egy-egy diszkrét krómcsík, csillogó tükörház és szolid HEMI felirat az emblémán - erre mondják, hogy a kevesebb néha több.

Öt méter, két tonna, 340 lóerő - na, éppen ilyen benne ülni, ha az ember tisztában van a számokkal. Ez így talán picit furcsa, de mindjárt elmagyarázom. Hála az égnek, nem estem abba hibába, hogy holmi sportos, fickándozós autónak gondoltam a teljesítménye alapján. Ugyanis nem az. Tekintélyes hossza ellenére a 300C a felső-középkategória népes családjába tartozik, tehát konkrét piaci ellenfele az A6-os Audinak, az 5-ös BMW-nek és - mondhatni házon belül - az E osztályos Mercedesnek, amely modellnek az előző szériájából számos elem megtalálható a lemezek alatt. A hosszhoz komoly tömeg is társul, így a 340 lovacskának van mit a hátára venni, de ettől még ugyanúgy nem kerül partiba az A8-as, 7-es és S-osztályos trióval, mint ahogy a Volvo S80, a Peugeot 607 és társaik. De nincs is erre szükség, ez a Chrysler így jó, ahogy van.

Igen gazdag az alapfelszereltség, bár 15,5 millióért azért már illik adni valamit a V8-as motor mellé. Meglepő, hogy feláras a bőrkárpit, viszont a kaliforniai diófa betéteket nem érdemes erőltetni, ugyanis a helyenként nem túl exkluzív műanyagokkal párosítva sántít az összhatás. Az általános minőségérzet, illetve az összeszerelés azonban jó. Zörgést, nyikorgást, netán egyéb bosszantó zörejeket nem hallani, egyedül az automataváltó karja körüli keret lötyögött, amit könnyen lehet, hogy barbár tesztelő tett tönkre korábban. A feláras, 380 wattos Boston Premium hifi nem kidobott pénz, a mellőzött diófából majd a fele kitelik, és a jazz különösen fekszik neki.

A külső méretekhez képest a belső már kevésbé grandiózus, de azért szorongásról szó sincs. A magasan húzott övvonal miatt szokni kell a keskeny ablakokon való kilátást, bár aki Audi TT-ből ül át 300C-be, annak biztosan nem lesznek nehézségei. Este talán még kívánatosabb az utastér látványa, mert különleges a megvilágítás. Sötétben a nappal fehér számlapos műszerek teljes felülete kékes fényben úszik, és ahogy illik, az intenzitás tetszés szerint beállítható - nem árt tudni azonban, hogy a Chrysler típusoknál ez a forgókapcsoló végállásban működteti a teljes belső világítást, így beletelt némi időbe, amíg rájöttem, hogy a csillár kikapcsolásának trükkje szoros összefüggésben van a műszerfal fényerejével. A kezelőszerveknél előnyt jelent a Mercedeses múlt: nyelvtanilag abszurd, de műszakilag kényelmes a pedálos kézifék (amit helyesen írhatunk rögzítő féknek), hiány van jobb oldali bajuszkapcsolóból, és a bal oldali vezérel mindent a fénykürttől kezdve az ablaktörlőn át az indexig, továbbá a fedélzeti számítógép menüje is a csillagos autókéhoz hasonlatos, csak a piktogramok térnek el. És a végére itt a slusszpoén, mert a középkonzol tetején nem más található, mint egy ízléses, a környezetbe tökéletesen illeszkedő süllyesztett óra, amely a hipermodern Lexus LS ósdi kvarcketyeréjéhez képest látványra igazi felüdülést nyújt.

A Kárpát utcai garázsban bedörrentve a motort, hasonló érzés uralkodott el rajtam, mint tavaly a BMW X5 4,8is esetében, ám a zárt helyiségből kigurulva, menet közben már nem tűnt olyan vehemensnek a HEMI  (Hemispheric, félgömb alakú égéstér) bugyborékolása. A tervezők valószínűleg nem akarták, hogy a V8-as folyamatos morajlása felőrölje az utasok idegeit, ezért vagy minden lámpánál stop-start üzemmódot utánozunk, vagy ha kell, ha nem, állandóan padlóig nyomjuk a gázt, mert vétek a nyolc henger szép muzsikájától megfosztani önmagunkat és másokat. Nem kell nagy ész kitalálni, hogy a padlós üzemmód ellen szól a fogyasztás. Mint azt az egyik kép is bizonyítja, városban 26 liter fölé ment az átlag - sajnos pontos a számítógép -, de egyszer megvadultam, és ekkor még feljebb szaladt. Megtudtam azonban az ACCH klubosoktól, hogy amerikai autó fogyasztását firtatni illetlenség, meg aztán miféle szakember az, aki józan takarékosságot remél egy 5,7 literes benzinmotortól? Pedig a józanságnak elméletben nincs akadálya, mert ez a HEMI már modern HEMI, és ha kell, akkor szükség szerint 4 hengert "kikapcsol" a takarékos üzem érdekében, de én ebből semmit nem vettem észre. Sebaj, a kollégák már bizonyították ezt előttem, így beérem az ö szavukkal.

Galéria!

A bunkerszerű élmény mozgás közben páncélautóssá válik, két tonnájával valóságos nehézbombázó a Chrysler, és jó esetben ez páratlan magabiztossággal tölti el a vezetőt. A 340 lóerőnek és az 525 newtonméter forgatónyomatéknak édes mindegy, hogy milyen fokozatban van a Mercedestől származó automataváltó, például a Király utca díszburkolatos fekvőrendőrein bekapcsolt kipörgésgátlóval alig tudtam átevickélni, mert egyfolytában sírtak a gumik, és riszált az autó feneke. Az elektronikát egyszer kapcsoltam ki, kíváncsiságból, aminek majd 15 méteres gumicsík lett a vége az aszfalton, aztán belegondoltam, hogy jaj, de nem szeretnék egy ekkora vassal kanyarban megcsúszni, mert ha ez a tömeg megindul, hát Fittipaldi legyen a talpán, aki egészben összeszedi. Békésen, halk morgással cirkálni, autópályán a lovak közé odacsapni - igen, körülbelül ez a 300C HEMI V8 világa, és mind a túlszervósított kormányzás, mind a kényelmesre hangolt futómű ezt a nyugodt stílust támogatja. A fék bírna többet is, de nincs sok értelme a nagy testet hajszolni, az Integrákkal, GTI-kel meg kár pitiáner versengésbe bonyolódni, mert azok visítva fickándoznak, mint a gazellák, a Chrysler meg felbőszült rinocérosz módon, dübörögve vágtat velük.

15,5 millió forint nem kevés pénz egy autóért, még egy jó autóért sem, de mint legtöbbször, most is fontos a viszonyítás. Vitathatatlan, hogy akinek a használt Swift Sedan a plafon, annak csillagászati a 300C, de ennyi lovat, ekkora kasztniba csomagolva, ráadásul ilyen meggyőző formában senki sem ad a piacon, és mindehhez abszolút korrekt felszerelés is jár. Ezen a szemüvegen keresztül vizsgálva, a saját kategóriájában kimondottan jó vétel ez az amerikai modell, és amint az adatokból kiderül, az extrákkal megpakolt tesztautó ára sem szaladt el, mint ahogy az lenni szokott.

Az importőrnek hála, módomban állt rövid időre belekóstolni az amerikai autók világába, a 300C 5,7 HEMI V8 igazán pompásan festett a Kincsem parkban, és annyira megtetszett ez a dolog, hogy lelkesen rohantam a kocsihoz én is, amikor elhangzott a "délidőben szól a V8" felhívás. Pontban 12-kor felhördültek a motorok, egy percen keresztül tapostuk a gázt, majd a hangzavar végén egy nézelődő bácsi azt mondta az unokájának, hogy azzal a benzinmennyiséggel, amit elégettünk, valószínűleg hetekig eljárna a Suzukival. Akkor vettem észre, hogy három autóval mellettem parkoltak le... Kicsit elszégyelltem magam, úgy látszik, vannak még bátor emberek.