Izgatott a dolog, mert egy közeli barátomnak - aki egyébként profi fényképész - már hetekkel korábban megígértem, nálam lesz teszten a kedvenc autója, és megyünk vele fotózni. Odáig van az X5-ösért, ez az álma, mert erős, tágas, többcélú, szóval nagyszerűen alkalmas egy aktív életmódú ember közlekedéssel kapcsolatos igényeinek kielégítésére. Bevallom, engem a V8-as motor érdekelt a legjobban, szeretem, ha az erő hangban is jelen van, és a BMW nyolchengereseiről ilyen tekintetben is szinte csak jót hallani. Elegánsan, taxival mentem az importőr irodájához, kényelmesen ültem hátul, és még mindig a 4,4-esen bánkódtam, egyszerűen fel sem fogtam a másik szám jelentősségét.

Kedves emberek dolgoznak az új gyári képviseletű kék-fehér cégnél. Frissítővel kínálnak, mosolyognak, minden papír elő van készítve, kulcs, forgalmi máris a kezemben, és indulunk a garázs felé. A liftben egy kolléga megkérdezi: - Tesztautó? Melyik? A 4,8iS X5? Az jó móka lesz, olyan hangja van, mint három choppernek, jó utat! Felcsillan a szemem! Kezdek magamhoz térni, az iS "toldalék" végre helyre teszi, elindítja az agyam, gyors léptekkel követem a kísérőm, és éles nyikorgással már megy is felfelé a garázs rolós ajtaja...

Orral állt befelé. Először a 315-ös gumikat láttam meg, majd a testes hátsó szoknyát, aztán a kályhacső méretű kipufogókat oldalanként. Éreztem, ahogy a pulzusom elkezdett finoman lüktetni a halántékomnál, és a leplezett izgatottságomból valami mégis kiülhetett az arcomra, mert az átadó hölgy félve kérdezte: - Tetszik? Hang nem jött ki a torkomon, ezért csak bólintottam, és feltűnt, hogy kiszáradt a szám. Atya ég, ez valóban a 4,8iS! Gyorsan letudtuk a szokásos formaságokat, kitöltöttük a papírokat, és kiderült, az autóban nincs 600 kilométer sem. A múlt héten állt forgalomba, teljesen makulátlan, én vagyok az első, aki vallatóra foghatom. Nem tagadom, ehhez mérten megilletődtem...

A hölgy kedvesen elköszönt, mire észbe kaptam, valószínűleg már újfent a számítógépe előtt dolgozott, és nem az játszódott le benne, ami bennem. Csak ültem a bőrszagú, üvegboltozatos térben, simogattam a vastag karimájú kormányt, halkan zümmögtettem az ülés- és tükörállító villanymotorokat, majd rutinból átfutottam a körülöttem lévő kapcsolókat. Semmi rejtvényt nem kellett fejtegetni, minden könnyen értelmezhető, így pillanatok alatt úgy éreztem magam, mintha évek óta X5-ösöm lenne. Kevés autó tudja ezt, és azt hiszem, van annyi tapasztalat a birtokomban, hogy ezt felelősséggel kimondjam.

A motort szándékosan nyitott ajtóval indítottam be, és kis híján frászt kaptam. "...olyan hangja van, mint három choppernek..." - villant át az agyamon a tíz perccel korábbi mondat, és azon nyomban megfogadtam, a következő BMW tesztautók előtt mindig beszélek ezzel az úrral. Leírhatatlan az a mély, erőtől duzzadó öblös bugyogás, durrogás, amit a V8-as hallatott a garázsban, és csak finoman biccentettem még kettőt-hármat a gázon, mert a hideg motorra figyelmeztetett a fordulatszámmérő 4000-re "lejövő" piros tartománya. Alapjáraton gurulva tolattam ki az udvarra, és innen D fokozatba kapcsolva úgy indultam egyhetes utamra, ahogyan csak és kizárólag 30 milliós autóval szokás.

Képgaléria itt!

A gyorsforgalmi úton jártam, mire kezdtem valóban elhinni, a BMW egyik potenciális csúcsmodellje van alattam! A piros tartomány már elérte a 6500-as alapértéket, elvileg nyomhattam volna neki, de eszem ágában sem volt gyilkolni. Belőttem a tempomatot, és élveztem, ahogy a 2,2 tonnás, szintszabályzós, légrugós futóművel szerelt óriás méltóságteljes biztonsággal suhant. 80 helyett lazán 100-zal mentem, de ha letakarták volna a kilométerórát, ötvennek sem éreztem volna. Surrogott a menetszél a nyitott tetőn, besütött a nap, és a motorkatlan, amiben 360 lovacska és 500 newtonméter forgatónyomaték tombolt, szelíden, halkan dorombolva kedveskedett a fülemnek. Már ennyiből éreztem, pokoli jó autóban ülök, az egyik legjobban, amit valaha is vezettem!

Viszonylag hamar beértem a városba, és rossz szokás szerint az Ecseri úti kereszteződésnél megint erőszakos tolakodás volt. A legtöbben arrogáns sportot űznek abból, hogy néhány méter előnyért a benzinkútra kanyarodó sávból bevágnak a szabályosan haladók elé, és annak ellenére, hogy nem vagyok a városi virtuskodások híve, gondoltam, most megnézem, mit tud a bajor csodagép. A befurakodásra váró Celica még túráztatva adta is alám a lovat, mire én D-ből balra billentetem a váltókart, és Sport állásban vártam a zöldet. A japánnak esélye nem volt - még sárgára kilőve sem. 2,2 tonna ide vagy oda, az X5 bizony 6 másodperc alatt futja a 100-at, így mire letöröltem a hülyegyerekes, diadalittas vigyort a képemről, már a Nagyvárad téren voltam. Félelmetes, ahogy meglódul a gépezet, és a V8-as ilyenkor nem bugyog, nem dorombol, hanem szó szerint teli torokból üvölt - már elnézést a képzavarért.

A városban két dologra lettem figyelmes. Egyszer arra, hogy mindenki a BMW után fordul, de inkább előtte megfordul. Vajon miért? A válasz egyszerű: köszönhetően a gyári sportkipufogónak, az X5 mindenkire ráijeszt, szolidabb indulásnál is vulkánkitörést idéző hangokat produkál, szűk utcákban pedig egyenesen elképesztő, ami történik, csoda, hogy nem dőltek rám az ódon erzsébetvárosi bérházak. Babakocsit tologató anyukák ijedten kapták hátra a fejüket, talán kicsit félve, hogy mellettük elhaladva megáll a gyerek a fejlődésben, a 120 kilós, este is napszemüvegben feszítő kopasz izompacsirták pedig csak grimaszolva mutogattak és bólogattak egymásnak, hogy "tutkó a verda". Egyébként keserű magyar groteszk, hogy féltek tőlem az emberek. Senki nem akarta elhinni, hogy a szénfekete metál, valóban impozáns és tekintélyes BMW márpedig megáll a zebránál, nem tép át a piroson, beengedi a többieket a körforgalomba a Lánchídnál, ismeri a köszönöm jelzést, használja az indexet, stb. Szomorú dolog ez, és egyáltalán nem az autó hibája.

A másik, amire rájöttem, hogy városban mindenre elég a harmadik fokozat. Az amúgy hatgangos szerkezet első és második fokozatában kényelmetlenül harap az autó, a D Sportról már nem is beszélve. Hármasból azonban finoman húz, sőt, még innen is legyorsulja a hazai autópark háromnegyedét, de nincs az a külön figyelmet követelő szorongás, hogy véletlenül is letolom az előttem lévőt. Én egyébként kedvelem az automatát, pláne az ilyen jó automatát, de amennyiben van kézi beavatkozás, mindig azt használom, így most is szívesen kapcsolgattam. Szóval, aki csak erre a cikkre várt, hogy megerősítést nyerjen azon hitében, miszerint jó dolog X5 4,8iS tulajdonosnak lenni, az próbálja ki, amit mondtam.

Teljesen felesleges beszélni a fogyasztásról, de ez voltaképpen egy teszt, tehát nem kihagyható részlet. Borzalmasan zabál. Így szimplán kimondva, kertelés nélkül. Előző cikkemben rápirítottam a FIAT Pandára, mert képes volt forszírozott üzemmódban 9 litert is elnyelni százon, de most aztán megkaptam a magamét! Elméletileg tele tankkal vettem át, majd 57 kilométernél éppen a kedvenc töltőállomásom mellett vitt el az utam. Lássuk, mennyi fér a bendőjébe, és a literek számlálóján a monoton pörgés meg sem állt 19-ig... Kutas ismerősöm még nekiállt viccelődni - mi van, Zoli bácsi, nyomtad neki, mi? -, aztán amikor közöltem, hogy aha, csak éppen ez alig 60 kilométer volt, akkor az arcára fagyott az óriásplakátra illő reklámmosoly. BMW minőség, germán precizitás? Egy fenét, rossz az óra, nem volt tele, majd most megmutatom - dohogtam magamban, aztán mégis a BMW minőség és a germán precizitás győzött, az óra hajszálpontos, a 93 literes tank tele volt. Egy szó, mint száz, városban durván 26-36 liter között ingadoztam százon, mikor hogy, de inkább a 30 feletti a reális, mert imádtam a hangját, és ezt bizony a kutaknál fizettem meg. De a 4,8iS nemcsak ettől drága mulattság, például elég egy komplett gumicsere, és máris repülnek a százezrek. Továbbá a 20 colos felniket sem mérik olcsón, amikre a 275-ös és 315-ös abroncsok felszerelhetők. Lapozzunk.

Aki ilyen autót vesz, az nem a fogához veri a garast, inkább élvezi, és nagyon helyesen teszi! Mi is tehát valójában az X5? Nem kőkemény terepjáró! Nem alvázas felépítményű, nem merevtengelyes, nincs terepváltója, sem differenciálzárja, ellenben tele van mindenféle kütyüvel és elektronikával, amit a BMW marketingesei összefoglalóan xDrive névre kereszteltek. Nem érdemes műszaki mélységekbe belemenni, ez a kocsi a SAV (Sport Activity Vehicle) szegmens jeles képviselője, sportos, nagyteljesítményű, tágas, kényelmes szabadidőjármű, és ennek a kritériumnak szinte hiba nélkül megfelel. Évszakoktól függetlenül jön-megy az erdei utakon, a hegyoldalon, vontat, cipel, száguld az autópályán - mi kell még? Még így is jóval többet tud, mint amennyit kihasználnak a képességeiből, például, aki nagyon fél terepen, annak lejtmenetvezérlő elektronika (HDC) siet a segítségére: egy gombnyomás után csak kormányozni kell, a kocsi magától fékez, és szép lassan lekúszik bárhonnan, amíg a fizika törvényei ezt lehetővé teszik. Kipróbáltam, nagyszerűen működik.

Milyen volt az elmúlt hét? Őszintén és elfogulatlanul: fenomenális! Örültem, hogy épségben visszaadtam, átléptem vele a bűvös megtett 1000 kilométert, és azóta is titkolom a család előtt, hogy mibe került ez nekem. De nem érdekel, ezt a kocsit nem szabad racionális szemüvegen keresztül nézni, ezt a BMW-t (is) vezetni kell, élvezni, menni vele, hogy zengjen az a két kémény ott hátul, és így is tettem! Azt még el kell mondanom, hogy terepen nem igazán jártam. Eleve nem vagyok rutinos dűnehajcsár, és magát az autót is féltettem, így arról nem számolhatok be, képes-e kijönni, ha mondjuk kilincsig ér a sár, de véleményem szerint az X5 4,8iS nem is erre való. A sok-sok műszaki finomság teljesen levett a lábamról, és a pompás V8-as, illetve a remekbe szabott automataváltó mellett még tucatnyi dologba beleszerettem. Ilyen a panoráma üvegtető, amely többféle állítási lehetőséggel, illetve komfort működtetéssel szerzett kellemes pillanatokat. Aztán nagyon tetszett az is, hogy az ülésfűtés nem korlátozódott magára az ülőlapra, hanem a támlát is pillanatok alatt átmelegítette, és erre a kényelemre a kormányfűtés még rátett egy lapáttal. Ja, és nem szólt rosszul a DSP processzoros hifi sem, bár a motorral való élvezkedés miatt napokig azt sem tudtam, hogy van rádió a kocsiban. A minőség természetesen első osztályú, precíz kidolgozás, jó anyagok, abszolút zörejmentes utastér, egyedül a bumszli riasztó kontrolfény-piroslámpa nézett ki bután a visszapillantó alján. Ennyi.